14. fejezet

Nagyot nyújtózkodtam reggel az ágyamban. A tegnapi nap után igazán jól esett ez a kiadós alvás.

Még nem nyitottam ki a szemem, csak szimplán élveztem, ahogy az izmaimba újra visszatér a vér, és érzem mindenegyes részemet. Kifele fordultam, de a szemem még mindig csukva volt. Fülleltem. Semmi zajt nem hallottam, se beszélgetést. Valószínűleg Lili és Emma már felkeltek és elmentek reggeliért. Enyém az egész szoba. Kinyitom a szemem, hogy ebben meg is bizonyosodjak.

A velem szemközti ágyon, amin amúgy Lili aludt előző este, egy fiú körvonalai rajzolódnak ki előttem. Az ágyon ül és engem néz.

-   Flórián? – bukik ki belőlem a kérdés.

-  Igen, én vagyok. – hallom a fiú túlismerős hangját.

-  Flórián! – kiáltok fel, és visszabújok az ágyba. – Hogy jöttél be, és mit keresel itt?

Ettől az egész szituációtól rögtön sikerült teljesen felébrednem.

-         Nyitva volt az ajtó. – mondja nemes egyszerűséggel.

-         És erre te csak úgy bejöttél?

-         Mondhatjuk úgy is.

-         Menjél ki! – utasítom.

-         Nem. – válaszol röviden, de határozottan. – Azért jöttem, hogy beszélgessek veled.

-         Meg azért, hogy megnézd, hogy alszok, nem?

-         Nem volt célom, de nagy örömöm igen.

-         Mit akarsz tőlem? – kérdezem teljesen kétségbeesve.

-         Semmi komolyat, csak beszélgetni.

-         Beszélgetni, ilyen körülmények között, minden álmom.

-         Most miért mondod ezt?

-         Nézz már rám! Egy szál pizsamába vagyok, és próbálom, minél jobban elrejti magamat a takaróval, miközben te meglestél, hogy alszom, és most minden áron beszélgetni akarsz. Ez vér ciki.

-         Szerintem nincs ezzel semmi baj. Már lassan fél órája nézlek, hogy hogy alszol és szerintem nagyon aranyos vagy. Egyáltalán nem ciki, hogy pizsamába vagy és így beszélgetünk, mert nagyon jól áll és cuki vagy benne.

-         Ezt csak úgy mondod.

-         Nem igaz, tényleg így van. Nagyon szép vagy még így reggel is.

-         Köszönöm. – mondom neki, és közben elpirulok a bóktól.

-         Mit szólnál, ha felöltöznél és utána elmennénk együtt reggelizni?

-         Hát nem is tudom. – bizonytalankodtam.

-         Nem foglak megenni, megígérem.

-         Jó legyen, 20 perc múlva itt találkozunk.

-         20 perc? Olyan sok?

-         Igen, hogy felöltözzek és felkészüljek a mai napra.

-         Hát oké. Nőők. – nevetgélt magában miközben elindult kifelé.

Nem tudnám megmondani pontosan miért, de olyan boldognak éreztem magam. Valamiért úgy éreztem, hogy egy igazán aranyos gesztus volt Flóriántól, hogy bejött hozzám, és most együtt fogunk reggelizni. Nem is bánom már, hogy megleset alvás közben.

Gyorsan felvettem egy farmert, meg a kedvenc kék pólómat, egy kis smink és már mentem is ki a megbeszélt helyre.

-         Hűha, ezért érdemes volt várni! – mosolygott rám Flórián, amikor meglátott. – Nagyon jól nézel ki.

-         Köszönöm. – mondtam és ismét elpirultam, sajnos ez nem kerülte el Flórián figyelmét.

-         Elpirultál.

-         Nem is igaz. – tiltakoztam.

-         Egyszer azt mondtad, hogy csak annak pirulsz el a bókjától, akit szeretsz, ugye?

-         Nem emlékszem ilyenre.

-         De én igen.

-         Akkor indulunk? – kérdeztem.

-         Miért nem válaszolsz? – kérdezte miközben egész közel hajolt hozzám.

-         Mert semmi közöd hozzá. Jössz, vagy menjek egyedül?

-         Megyek!

Elindultam, de ő megfogta a karomat és visszahúzott.

-         Szeretnék mindent rendbe hozni köztünk.

-         Nekem ott van Olivér. – vágtam rá.

-         Vagy legalább csak barátok lehetnénk. Olyan jó lenne.

-         Akkor ne kérdezősködj, és talán sikerül. – válaszoltam neki.

-         Rendben. – mondta.

Lehet, hogy túl kemény voltam most vele, de nem szeretném, hogy olyanokat gondoljon, ami sem neki, sem nekem nem igazán jó.

A kultúrháznál előre engedett majd miután kivettük a reggelinket leültünk az egyik asztalhoz reggelizni.

Éreztem, hogy többen is furcsán néznek ránk. Biztos, hogy azt hiszik, hogy járunk. Az kéne még csak. Elég volt nekem Flóriánnal járni egy évig akkor egy egész életre.

-         Haragszol rám?- hajolt közelebb hozzám.

-         Nem, miért kéne? – kérdeztem.

-         Nem tudom. Nem akartam rosszat azzal, hogy bementem hozzád, tényleg csak beszélgetni akartam.

-         Jó mindegy, nincs harag, de máskor kérlek, ne gyere be! Nem szeretem, ha néznek alvás közben.

-         Rendben. Nem fordul többet elő, megígérem. – ígérte.

-         Helyes.

A bejárat felé néztem, ahol éppen Lili és Emma lépett be. Elpirultam. Emma még mutogatott is felém. Ne már, ez nem lehet igaz. Most biztos azt hiszik, hogy össze fogok jönni Flóriánnal, és elhagyom miatta Olivért. Pedig ez nem igaz. Sőt, ez az ő hibájuk, hogy most vele kell reggeliznem. Ha nem hagyták volna nyitva az ajtót, akkor nem jött volna be Flórián, és akkor nem hívott volna el reggelizni, és akkor nem kellett volna azért igent mondanom, hogy ne tűnjek bunkónak. Ez az egész miattuk van.

-  Valami gond van? – hajolt ismét közelebb hozzám Flórián.

-  Nem semmi gond. – mondtam gyorsan.

- Biztos?

- Persze. Egyél inkább! –szóltam rá.

Lili és Emma ránk néztek majd összemosolyogtak és elhagyták a helyiséget.

Ezt nem hiszem el! Hogy fogom én kimagyarázni magam ebből? Bármit mondok nem fognak nekem hinni. Miért vagyok én ilyen szerencsétlen?