10. fejezet

-         Holnap kirándulás! – örül Emma.

-         És tényleg.- erősíti meg Lili.

A suliban vagyunk az osztályunk előtt. A holnapi parádi osztálykirándulásról folyik a beszélgetés. Mindenki nagy izgalommal és lelkesedéssel készül rá.

- Én már nagyjából bepakoltam. – mosolygok önelégülten. – Már csak le kell ellenőriznem, hogy minden ott van- e.

- Nem mindenki olyan szerencsés. – gúnyolódik Emma. – Nekem például kitalálta az anyám, hogy a kirándulás előtt együtt ki fogjuk takarítani az egész házat. Fogalmam sincs honnan jött neki, de nagyon örültem. Tegnap egész nap törölgettem, porszívóztam, söprögettem. Estére olyan fáradt voltam, hogy még a bőröndömet sem volt erőm elővenni. Lefürdöttem és beborultam az ágyamba. Nem értem miért volt jó neki ez az egész. Szívatja a saját lányát. Chő.

- De mint látjuk nem haltál bele! – piszkálgattam.

- Jogos. Egy kis takarítás nem árt. Mondjuk nem a legmegfelelőbben időzített az anyukád, de mindegy. – mondta Lili.

-  Hát az biztos. – mérgelődik Emma.

-  Zavarhatom a hölgyeket? – jelent meg mögöttem Olivér.

-  Csak nyugodtan. – mosolygott Lili.

- Ezt a széplányt elrabolhatom pár percre?  - nézett kérdőn Lilire és Emmára.

- Még többre is. –mondta Emma.

Megfogta a kezem és az automatához vezetett. Az automata melletti padra leültünk, majd a kezét a combomon nyugtatva megszólalt.

-         Ne haragudj szívem, de pár fontos dologról beszélnünk kell.

A hangja nyugtalanító és feszült volt. Hirtelen mindenféle rémkép kezdett röpködni a fejembe, de szerencsére sikerült lenyugtatnom őket és csak Olivérre figyeltem.

- Mi a baj édesem?  - tettem a kezem a kezére.

Elhúzta a kezét.

-         Mi a gond? – kérdeztem újra.

-         Az a helyzet – kezdte -, hogy holnap nem tudlak kikísérni a vasútállomáshoz. – mondta ki egy szuszra.

-         De miért? – néztem rá kérdőn. – Azt mondtam nem lesz első órád.

-         Nem is lesz.

-         Akkor? – kezdtem egyre jobban megijedni.

-         Ne haragudj!

-         De mi az oka? Miért nem mondod el?

-         Nem szeretném elmondani. Csak tudd, miattad teszem, nem magam miatt.

-         Nem értelek. – néztem rá szomorúan.

-         Nem baj.

-         De baj! – kezdtem egyre feszültebb lenni. – Nem szeretsz már? Van valakid?

-         Egyik sem.

-         Akkor?

-         Ha hazajössz, elmondom.

-         Miért nem most?

-         Mert nem! Alexa, ez van, értsd meg kérlek, és fogadd el! – emelte fel a hangját.

-         Jó. – néztem rá mérgesen. – Ne haragudj, de én most bemegyek a terembe. Szia. – adtam egy puszit az arcára majd visszamentem a terembe.

Mérgesen leültem a helyemre és elkezdtem magamba mérgelődni.

Egyszerűen nem értem Olivért mi ütött belé. Nem kísér, el a vasútállomásra pedig tudom, hogy nem lesz első órája. Jó persze lehet más programja is, de akkor azt miért nem akarja megosztani velem? Régen mindent megbeszéltünk, most meg itt titkolózik. Nem értem. Mert azt nyugodtan elmondhatná, ha valamelyik fiú haverjával beszélt meg találkozott, és inkább oda menne. Megértettem volna, és nem esett volna rosszul. De így, hogy semmi magyarázatot nem fűzz, hozzá mindenfélére gondolok. Pedig már azt hittem sikerült elérnem nála, hogy legyen velem őszinte és beszéljünk meg mindent. Tévedtem.

Suli után rosszkedvűen pakolgattam a bőröndömbe.

-         Miért nem mondta el az okát? – ültem le az ágyamra, miközben hangosan gondolkoztam.

-         Kicsoda? – jött be anyukám a szobámba.

-         Senki. – mondtam gyorsan és kissé ijedten.

-         Mindent elraktál?

-         Azt hiszem igen.

-         Nézd át még egyszer! – ajánlotta.

-         Rendben.

Ahogy kiment a szobámból megszólalt a telefonom, Olivér hívott.

-         Szia! – vettem fel a telefont.

-         Szia! Ne haragudj rám a ma történtekért!

-         Nem fontos.

-         Akkor nem haragszol?

-         De, de nem fontos.

-         Jah. – mondta szomorúan. – Gyorsan elszaladtál.

-         Nem volt kedvem tovább faggatózni.

-         Értelek. Pedig még mondani akartam neked valamit.

-         És mit?

-         Egy randit akartam megbeszélni veled ma estére.

-         És?

-         Van kedved találkozni most velem az Édes Élménybe?

-         Őszinte legyek? Nem.

-         De miért? Ennyire megbántottalak?

-         Rosszul esik, ha nem vagy velem őszinte.

És kinyomtam.

Minden porcikám remegett. Nagyon el akartam vele menni arra a randira, de a büszkeségem nem engedte. Pedig jó lett volna elbúcsúzni tőle a kirándulás előtt.

Bánatomba beültem a gép elé, és miden féle buta blogot kezdtem el olvasgatni.

-         Kicsim, öltözz fel szépen, bemegyünk a városba! – jött be apum.

-         Most?

-         Igen. Csinosítsd ki magad, legyél olyan, mint egy csillag, ragyogj!

-         Oké. – mondtam megadóan.

Mi van ma? Mindenki olyan furcsa. Soha nem volt rá még eset, hogy ilyenkor bementünk volna a városba. Jó nincs késő, mert hat óra nem nagy idő, de akkor is. Apum soha nem akart még bemenni ilyenkor a városba. Áh, nem is érdekel.

Felvettem a királykék egybe ruhámat, egy picit begöndörítettem a hajamat, felraktam egy kis alapsminket és felvettem a sötétkék magassarkúmat. Egész jól néztem ki.

Amikor elkészültem lementem a nappaliba, hogy megkeressem a szüleimet.

-         Apa, anya!

-         Gyönyörű vagy, szerelmem!- halottam mögülem Olivér hangját.

-         Te… hogy kerültél ide? – bukott ki belőlem.

-         Nem is örülsz nekem?

-         De, de hogy kerülsz ide? Hol vannak a szüleim?

-         Itt vagyunk. Szólalt meg anyukám.

-         Most mi van? – néztem rájuk kérdőn.

-         Nem megyünk a városba, Olivérrel mész randizni. Ne haragudj rá jó fiú ő, és nagyon szeret. – magyarázta meg apukám.

Olivérre mosolyogtam.

-         Legyen. – mondtam.

Kézen fogva elindulunk az Édes Élménybe.

Rendelt mindenféle finom süteményt, és míg falatoztunk jó ízűen beszélgettünk mellette.

-         Akkor még mindig haragszol rám? – kérdezte.

-         Már nem. – odahajoltam hozzá és megpusziltam az arcát. – Túlságosan szeretlek. – mosolyogtam rá.

-         De jó nekem. De megígérem, hogy ha hazajössz, elmondok mindent.

-         Rendben.

-         Csak arra kérlek vigyázz Flóriánnal!

-         Nem lesz gond. – nyugtattam meg.

-         Szeretlek.

-         Én is szeretlek.

Közelebb hajolt hozzám és megcsókolt szerelmesen, szenvedélyesen. Ezt a csókot akár egy búcsúcsóknak is vehetjük.