Olvasóim ! ( ha vagytok)

Minden kedves olvasómat vagy véletlen ide tévedőt arra kérek, hogy kommizatok , véleményezzétek a részeket és mondjátok el a véleményeteket a történetről. Nem rég óta írom, de azért reménykedem benne, hogy legalább van egy személy, aki leírja a véleményét, építő kritikáját a történetről.
Előre is köszönöm!

8. fejezet

Jó újra boldognak és önfeledtnek lenni. Miután kibékültem két legjobb barátnőmmel, Lilivel és Emmával, úgy döntöttem, hogy ugyanezt teszem Olivérrel is. Végül is nem biztos, hogy jogosan kaptam fel nála a vizet. Remélem nem sértődött meg ez miatt, és nem haragszik rám. Nem szeretem, ha haragszanak rám.

Nagyszünetben írtam neki egy SMS- t, hogy ne haragudjon rám, és jöjjön le megbeszélni ezt az egészet. Vártam, és bizakodtam, hogy lejön. Szerencsém volt, tényleg lejött, bár elégé szomorúnak tűnt. Remélem nem miattam.

-         Szia! – köszönt halkan.

-         Szia! – mosolyogtam rá bátorítóan.

-         Miről akarsz beszélni?- kérdezte.

-         Arról, hogy nagyon csúnyán viselkedtem veled legutóbb. Egyáltalán nem érdemelted meg, kérlek, ne haragudj rám ez miatt.

-         Semmi gond. – rázta meg a fejét.

-         Tényleg nem haragszol?- ugrottam a nyakába.

-         Tényleg nem, de - próbálta kiszabadítani magát a csuklóim szorításából.

-         Valami gond van? – néztem rá kérdőn és egyben ijedten. Tisztára olyan volt a hangja, mintha szakítani akarna. Megijedtem csupán a gondolattól is.

-         Nem, semmi olyasmi, amire te gondolsz. Nem szakítok veled.

A hangja megnyugtatóan zengett, de mégis maradtak bennem kétségek.

- Akkor mit szeretnél mondani Olivér? – néztem kérdőn.

- Csak annyit, hogy kérek, ne vállald magadra az egész balhét, mert nem csak a te hibád, hogy akkor úgy összevesztünk. Ugyan annyira benne vagyok én is, mint te.

- Ezt most miért mondod? Nem értem.

- Amikor elszaladtál és még a forró csokidat is, amit neked vettem a kukába dobtad, bevallom mérges voltam rád nagyon. Úgy gondoltam, hogy bármennyire is mondtam sértőt azért ezt nem kellett volna csinálni.

- Jól gondoltad. Teljesen igazad van. Nem kellett volna ilyen bután viselkednem. Sajnálom.

- Nem, nem erről van szó. Tovább gondolkoztam és rájöttem, és teljesen érthető volt a reakciód.

- Ezt hogy érted?

- Úgy értem, hogy te lány vagy meg minden, és neked nagyon fontosak a barátnőid, és én ezt buta fiú fejemmel nem tudtam felfogni. Azt gondoltam, hogy csak sima hiszti volt tőled, de neked Lili és Emma több mint barátnő. Kilencedik óta jó barátnők vagytok és minden helyzetben ott vagytok egymásnak, legyen az jó, vagy rossz. Neked ez olyan érzés lehetet, mintha az édestestvéreiddel vesztél volna össze halálosan. Ne haragudj, hogy nem értettelek meg akkor ott, de idő kellett mire rájöttem mi is pontosan a baj. Sajnálom.

- Jaj, Olivér! – ugrottam a nyakába és sírtam el magam. – Olyan jó, hogy magadtól jöttél rá erre, és nem nekem kellett elmagyaráznom. Köszönöm. Szeretlek.

- Én is szeretlek, kicsim! – ölelt magához.

- Ne haragudj rám, kérlek, de tényleg úgy van, ahogy mondod. Lili és Emma olyan nekem, mintha a testvéreim lennének.

- Megértelek.

Magához húzott, és mélyen a szemembe nézett. Az egyik szemembe lógó göndör hajtincsemet a füleim mögé tűzte, majd megcsókolt. Szenvedélyesen, szerelmesen csókolt. A haja az arcomat cirógatta lágyan, és közben a keze a hátamat simogatta.

Majd mikor abba hagyta, és kicsit távolabb húzott magától és csak ennyit mondott:

-         Szeretlek, Életem!

Életem talán egyik legszebb pillanata volt ez.

7. fejezet

Reggel a tükörbe nézve a hajam olyan volt a sok forgolódástól, mint egy szénakazal. Minden hajszál szanaszét meredt, és úgy néztem ki, mint ha éppen áram csapott volna belém. Körülbelül így is éreztem magam. Fájt mindenem, és semmi kedvem nem volt ki kelni az ágyból. Szívem szerint visszabújtam volna, és körülbelül egy évig ki se bújtam volna onnan. De sajnos ezt nem tehetem. Mennem kell iskolába, és nem fognak csak azért írni nekem igazolást, hogy egy napot hiányozhassak, mert nekem lustálkodni támadt kedvem. Ez van, így jártam.

A suliban is egész nap csak feküdtem a padon, és próbáltam elaludni szünetekben, kevés sikerrel.

- Valami baj van? Rosszul vagy? – ült le elém Lili és Emma aggódó arccal.

- Hagyjatok! – mondtam, majd visszaraktam a fejem a padra.

- Mi történt veled? Nem vagy valami túl jó bőrben. – mondta Emma.

Szó nélkül feküdtem a padon. Nem igazán érdekeltek. Tőlem aztán mondhatnak bármit, egy időre biztosan felejtsenek el. Nincs kedvem velük beszélgetni.

-         Nem készülsz semmi meggondolatlanságra, ugye? – kérdezte Lili.

Furcsa, még soha nem hallottam ilyennek a hangját. Olyan volt, mintha féltene, bár biztos csak képzelődök. Ez egyáltalán nem valószínű.

-         Mondj már valamit! – rázott meg.

-         Mit mondjak? – emeltem fel a fejem a padról, és néztem velük farkasszemet. – Hogy úgy gondolom, hogy ti akarjátok irányítani az életemet helyettem?

-         Alexa, ezt te is nagyon jól tudod, hogy nem így van. – mondta Lili.

-         Ha nem hogy?

-         Csak egy tanács, ötlet, feltételezés volt. Semmi több.

-         Jah, amit nekem haladéktalanul teljesítenem kell.

-         Alexa, ez nem így van! – szólalt meg Emma. – A barátnőid vagyunk, nem akarunk mi neked rosszat, csak egy feltételezés volt, ha nem gondolod helyesnek, vagy jónak, minek akadtál ki rajta? Akkor simán átsuhantál volna felette, de nem. Elgondolkoztál rajta, hogy így kéne tenned.

-         És ha tényleg elgondolkoztam, akkor mi van? – kérdeztem. – Semmi közötök hozzá.

-         Az, hogy már második éve hű barátnőid vagyunk! Bármit elmondhatsz nekünk, nem mondjuk el senkinek, nem adjuk tovább. Bármiben segítségre van, szükséged segítünk, és legyen bármilyen rossz napod, akkor se sértődünk meg a sértegetéseiden, mert ismerünk, és szeretünk. És azt hiszem mindig ott állunk melletted jóban, rosszban. – fakadt ki Lili.

-         Igazatok van. – hajtottam le a fejem, és elkezdtem sírni. – Egy undok dög vagyok, hogy így bánok a barátnőimmel. Meg sem érdemellek titeket.

-         Ez nem igaz. Csak néha bolond vagy, de mindenki néha, szóval nem nagy bűn. – mondta Emma.

-         Ne haragudjatok rám, de annyira rosszul esett. Bár igazatok van abban is, hogy tényleg elgondolkoztam rajta. Nem tehetek róla.

-         Nem haragszunk. – ölelt meg Emma. – Szeretünk, hiszen a barátnőnk vagy.

-         Néha olyan bolond vagy, de így legalább nem unalmas az élet melletted. – mosolygott Lili.

-         Nagy ölelés! – mondta Emma.

-         Jaj, nem engem hagyjatok ki az ilyen és efféle gyerekességekből, nem szeretem a túlzott érzelem kifejezést! – próbált menekülni Lili, de Emma visszafogta.

-         Nem fogsz belehalni! – mosolygott Emma, és megszorongattuk közös erővel Lilit.

-         Ne már! – nyöszörgött Lili, de mi nem engedtük el, csak mosolyogtunk, és nevettünk.

6. fejezet

Tegnap, ahogy elhatároztam magam, úgy is tettem. Minden áron be akarom bizonyítani Olivérnek, hogy még mindig nagyon szeretem, annak ellenére, hogy itt van Flórián. Egyébként is ki az a Flórián, hogy csak úgy két szerető szív közé álljon? Ha még mindig éreznék valamit iránta a gyűlöleten kívül akkor már rég összejöhettem volna vele. De nem teszem, mert én Olivért szeretem, és belé vagyok szerelmes. És ezen nem tud változtatni semmi és senki!

Első óra után írtam neki egy SMS- t, hogy jöjjön le az osztályomhoz, mert valami fontos mondanivalóm van. Szegénykém azt hitte valami baj van, mert nem szoktam én neki, csak úgy írni, és tökre gyorsan leért a harmadik emeletről.

-         Valami gond van? – jött oda hozzám, és ölelt meg szorosan.

-         Igen, baj van.- néztem rá szomorúan.

-         És mi az kicsim? – simogatta meg az arcomat ijedten.

-         Hiányoztál. – bújtam oda hozzá.

-         Csak ennyi? – vett egy nagy levegőt. – Azt hittem tényleg valami komoly baj van.

-         Nem semmi gond nincs. – nyugtattam meg. – Csak mostanában olyan kevés időt töltünk együtt, hiányzol.

-         Te is hiányzol.

-         Mi lenne, ha minden olyan lenne, mint régen volt? – kérdeztem.

-         Mire gondolsz?

-         Többet találkozhatnánk sulin kívül, és a suliban is. – ajánlottam.

-         Én benne vagyok. – mosolygott kedvesen. – Örülök, hogy így gondolod. Már azt hittem, hogy én egyáltalán nem is hiányzok már neked.

-         Hogy gondolhatsz ilyen butaságokat? – néztem rá kérdőn.

-         Nem tudom. – vonta meg a vállát. – Lehet, hogy azért mert szeretlek.

-         Na, látod, ebben lehet, hogy van valami! – mosolyogtam rá, majd lábujjhegyre álltam és megcsókoltam.

A testem hirtelen elkezdett melegedni, és olyan érzés volt, mintha az egész világban csak mi ketten lennénk. Olivér és én. Olyan rég csókoltuk meg egymást ilyen szenvedélyesen, már hiányzott, ez a csodálatos érzés, amit közben érzek. Most így csók közben döbbentem rá újra, hogy mennyire szeretem Olivért, és mennyire félek attól, hogy egyszer elveszítem, és akkor soha többet nem ölelhetem magamhoz, nem csókolhatom meg, és nem mondhatom neki tiszta szívemből azt, hogy szeretlek.

- Na, akkor következő szünetben jössz forró csokizni? – kérdeztem csók után. – A vendégem vagy.

- Benne vagyok a forró csokizásba, de én fizetek. Nehogy már egy hölgy fizessen. – mosolygott kedvesen.

- De én szeretnék fizetni. – erősködtem.

- Ragaszkodom hozzá, hogy én hívhassam meg madame, különben nem is jövök le a harmadik emeletről.

- Hát, ha ennyire ragaszkodik hozzá uram, nem utasíthatom vissza ezt a kedves meghívást. Elfogadóm.

- Köszönöm, kisasszony. – mosolyog, majd lehajol, és megcsókolja a kezemet.

Ettől én teljes mértékben zavarba jövök, és elpirulok. Mindenki minket néz, és amúgy is olyan cuki, hogy ha egyedül lennénk, akkor is elpirulnék, de így pláne, hogy mindenki látja, hogy milyen cuki. – Következő szünetben várom az automatánál. – mondja, majd elköszön egy szájra puszival, és elindul az osztálya felé.

Én még pár percig némán állok a meghatottságtól. Hogy én milyen szerencsés vagyok, hogy ilyen fiúm van. Kedves, aranyos, udvarias és még romantikus is. Egy igazi főnyeremény.

-         Hűha, valakinél nagyon dúl a láv! – hallok mögülem egy ismerős fiú hangot.

-         Zavar mások boldogsága? – kérdezem Flóriántól, mert hát ki más lenne ilyen rosszindulatú.

-         Dehogy zavar, csak éppen elégé idegesítő ez a képmutatósdi.

-         Te miről beszélsz? – kérdezem.

-         Ne mondd, hogy tényleg annyira szereted ezt a balfácánt, mint amennyire mutatott. Csak éppen engem akarsz féltékenyé tenni.

-         Te nem vagy normális! – bukott ki belőlem. – Szállj már le a földre ember! Ne gondold már azt, hogy minden egyes lánynak te vagy minden gondolata, és csak arra vár, hogy kapjon tőled egy csókot! Nagyon tévedsz!

-         Nem akarok én minden lányt meghódítani, csak egyet! – hajolt közelebb hozzám.

-         Máskor gondolkozz, mielőbb bármit is mondasz! – mondtam, majd mérgemben megpofoztam.

-         Ezt még is, hogy képzelted? – nézett rám dühösen.

-         Valami gond van Flóriánka? – lépett ki az osztályból Lili és Emma.

-         Nektek ehhez semmi közötök, húzzatok vissza a terembe! – kiabált rájuk.

-         Nagyon tévedsz! – kiabált vissza Emma. – Éppen a legjobb barátnőnket sértegeted.

Flórián rám, majd Lilire és Emmára nézett. Egyet káromkodott, majd bement a terembe a cuccáért, és kiment az iskolából.

-         Ez mi volt? – nézett rám értetlenkedve Emma.

-         Semmi, megpofoztam, neki meg ez bántja az egóját. – vontam meg a vállam.

-         Megpofoztad? – néztek rám hirtelen mind a ketten.

-         Igen. – bólogattam.- Nem értem mi ebben olyan nagy szám.

-         Régen nem csináltál ilyeneket. – bukott ki Emmából a válasz.

-         Nem szokásom ilyeneket csinálni, csak már kihozz a sodromból. – magyaráztam.

-         Miért, mit csinált? – kérdezte Lili.

-         Azt gondolja, hogy azért hívtam le Olivért ide, hogy lássa, hogy mennyire szeretem, és féltékennyé tegyem ezzel. Azt gondolja, hogy ő egy igazi főnyeremény, pedig… - húztam fel az orrom.

-         Hát nem az. – mondta ki helyettem a súlyos szavakat, Lili. – Szerintem ez a srác egy igazi tahó. Zavarja az, hogy annak ellenére, hogy a suliból majdnem bármelyik lányt megkaphatná, kivétel, amelyik neki kellene, azt nem. Látja, hogy Alexa boldog Olivérrel, és ez neki egy fájó pont. Lehet, hogy régen szerette, vagy nem szerette Alexát, az már ma mindegy, de, hogy most tudná igazán szeretni az biztos.

-         Flórián, és a szeretés?- nevettem. – Hagyjuk már!

-         Nem Alexa, ezt most viccen kívül mondtam. – magyarázott tovább Lili. – Ennek a fiúnak te nagyon tetszel, és meg akar szerezni magának. Az, hogy te ezt elutasítod az már más kérdés. De szerintem nagyon bejössz neki.

-         És akkor most örömömben ugráljak, hogy tetszek Flóriánnak? – akadtam ki. – Nekem ott van Olivér, nincs szükségem másra, én őt szeretem.

-         Jó ezt megértjük meg minden, de azért egy picit lehetnél vele kedvesebb. Ezt a pofon szerintem nem jogosan kapta. – mondta Emma.

-         Nem jogosan? – kezdtem egyre jobban mérges lenni Lilire és Emmára. – Szerintetek meg kellett volna csókolnom a pofon helyett? Mert hát ő azt érdemli meg, nem?

-         Alexa, nyugodj le! – csitított Lili. – Mi nem az ellenségeid vagyunk, hanem a barátaid, nem kéne ilyen hangnembe beszélned velünk!

-         Jah, még dicsérjelek is meg titeket, hogy azt kéritek tőlem, hogy csaljam meg a pasimat. Hát, köszi.

-         Nem ezt mondtuk, te is nagyon jól tudod! Hanem azt, hogy ezt a pofont nem érdemelte meg Flórián! Túllőttél a célon! – kiabálta Lili.

-         Jó. – mondtam, majd mérgesen beszaladtam a terembe.

Elegem van Liliből és Emmából. Mégis mit képzelnek ezek magukról? Kik ők, hogy megmondják nekem, hogy mit csináljak? Flórián már rég óta provokált, hát most megpofoztam, mert megérdemelte. És egyáltalán mi közük van nekik ahhoz, hogy én kivel mit csinálok? Kik ők nekem, hogy csak úgy parancsolgassanak abban, hogy én mit csináljak? Mindig mindenben azt akarják, hogy nekik legyen igazuk, pedig nem így van! Most nincs igazuk! Nagyon nincs! Flórián féltékeny rám és Olivérre, mert mi szeretjük egymást, és boldogok vagyunk. És hát a legjobb védekezés a támadás, ezt mindenki tudja. Flórián azzal gyanúsít, hogy én őt akarom féltékennyé tenni Olivérrel. Akarja a fene! Nem akarok neki tetszeni, amikor kellett volna nem tudott úgy szeretni, ahogy én elvártam, most meg már nem akarjon szeretni!

Következő szünetben lementem bosszúsan az automatához, hogy Olivérrel igyunk egy kis forró csokit.

Minél jobban próbáltam elrejteni a bosszúmat, szerintem nem igazán sikerült, mert Olivér rá is kérdezett.

-         Valami baj van, szívem? – fogta meg a kezem, és mélyen a szemembe nézett.

-         Nem, nincs. – hazudtam.

-         Látom, hogy valami nincs a rendjén, mondd el, kérlek!

-         Nem szeretném. – mondtam halkan.

-         Légy szíves. – kérlelt.

-         Na, jó. Összevesztem Lilivel és Emmával.

-         És ez olyan nagy tragédia? Ti lányok sokat összevesztek, de a végén úgy is mindig kibékültök, csak idő kérdése.

-         Jah igen? És akkor addig mit csináljak, várjak? Ti fiúk nem értettek semmit. – a forró csokimat beledobtam a kukába, amibe még csak bele se kortyoltam.  Majd ott hagytam az automatánál, és elmentem a terembe.

Elegem van! Mindenből és mindenkiből. Mi van ma, hogy senki nem tud megérteni? A lányok arra próbálnak ösztönözni, hogy csaljam meg, vagy hagyjam el Olivért és jöjjek össze Flóriánnal. Mégis kinek gondolják ők magukat, hogy csak úgy irányítsák az ÉN életemet? Jó értem én, hogy Lili és Emma is valószínűleg, csak a jót akarja, legalábbis nekik ez az indokuk rá, de akkor is! Hagy döntsem már el én, hogy mit csinálok. Lehetnek ötleteik, tanácsaik, de, hogy ezek közül melyiket fogadom meg az már egyes egyedül az én dolgom, nem másé! Na és Olivér. Ő is nagyon érti a dolgokat. Ő csak annyit tud mondani arra, hogy összevesztünk, hogy majd kibékülünk. Ha tudná, hogy miért vesztünk össze biztos nem ezt mondaná. Azért tőle nem ezt vártam. Semmi megértés, ez fura. Lehet, hogy kezdenek megváltozni az érzései benne irántam? Lehet, hogy éppen szakítani akart? Nem, nem hinném. A szerelem nem múlik el ilyen gyorsan, azt hiszem.

5. fejezet

Óra után már Emma és Lili rögtön elkezdtek kérdezősködni, hogy miről beszélgettünk Olivérrel, és mi volt. Néha fárasztó életem majdnem minden pillanatáról beszámolni a barátnőimnek. Na, mindegy, már hozzá szoktam. Elkezdtem hát mesélni.

-         Olivér, mint ahogy azt ti is sejtitek, nem csak a forró csoki miatt hívott meg. Fontos dolgokról beszélgetett velem.

-         És milyen fontos dolgokról?- kíváncsiskodott Emma.

-         Hát például arról, hogy honnan ismerem Flórián, és, hogy én szeretnék – e tőle valamit.

-         Tipikus férfi féltékenység. – mondta Lili.

-         Ezt, hogy érted? úgy gondolod, hogy Olivér féltékeny lenne Flóriánra? De hiszen ő is láthatja, hogy semmi közöm Flóriánhoz. Annál azért okosabb, mintsem ilyen butaságokat gondoljon. – vélekedtem.

-         Szerintem meg igenis féltékeny. – magyarázta Lili. – Minden fiú kicsit úgy érzi, hogy megbillen a trónja, amikor feltűnik egy másik fiú. De persze ez valamilyen szinten természetes, csak zavaró. Bármilyen okos fiú is Olivér, akkor is fellobban benne a féltékenység Flórián láttán. Attól fél, hogy elhagyod, és visszamész Flóriánhoz, mert esetleg ő jobb, vagy őt régen jobban szeretted.

-         Mondjuk, ebben lehet valami. – gondolkoztam el. – Ma megkérdezte Oli, hogy elhagynám- e Flórián miatt.

-         Na, látod. – bólogatott Lili. – Pont erről beszélek. Zavarja Flórián jelenléte. És, hogy még az osztálytársad is ez csak még jobban fokozza benne a féltékenységet, és a Flórián iránt táplált düht.

-         De, hogy gondolhat ilyen butaságokat? Nézzen már magára aztán Flóriánra! Ég és Föld a két fiú. Komolyan mondom, egy mondatban nem lehet említeni őket, annyira különböznek. – magyarázom.

-         Igen, az lehet, hogy te tényleg ilyen nagy különbséget látsz a két fiúban, de attól még Olivér utálni fogja Flóriánt. Neked és Flóriánnak közös múltatok van, amin szegény fiú bármennyire is szeretne, nem tud változtatni.

-         De hiába mondom neki, hogy Flórián a múltam, ő pedig a jelenem és a jövőm? – kérdeztem.

-         Ez egyelőre megnyugtatja, de még mindig nem fogja teljes mértékben-biztonságban érezni a kapcsolatotokat. – mondta Emma. – Biztos azt is szóvá tette, hogy a suliban mostanában nem találkoztok annyit. Régen volt, hogy egy nap kétszer is elmentetek forró csokit inni.

-         Honnan tudod? – kérdeztem Emmát.

-         Most őszintén, ezért miért lepődsz meg? A vak is látja, hogy így van. És ezt ő Flórián felbukkanásának oka ként érzi.

-         De nem így van! – fakadtam ki.

-         Ezt neki mondd! – mondta Lili.

-         Hogy bizonyítsam be neki, hogy tényleg szeretem, és tényleg ő kell nekem nem az a mitugrász? – kérdeztem.

-         Tölts vele minél több időt, érezze, hogy annak ellenére, hogy osztálytársad lett élete szerelme, nem fogod őt elhagyni miatta. Menjetek forró csokizni, hívd le szünetbe, az aulába, beszélgess vele, szeretgesd, érezze, hogy az övé vagy! – ajánlotta Lili.

-         Lehet, hogy igazatok van. Ezt fogom tenni. Nem hagyom, hogy azt higgye, hogy akár csak a gondolat is eszembe jutott, hogy elhagyom egy ilyen balfácán miatt. – határoztam el magam mosolyogva.

4. fejezet

-         Szia, Szerelmem! – vettem fel nagyszünetben a telefonomat. Olivér hívott.

-         Van kedved meginni velem egy forró csokit? Tudod, hideg van meg minden, és úgy hiányzol mostanában. – hívott meg aranyosan.

-         Hát persze, ezer örömmel megiszok veled egy forró csokit. Semmi akadálya. Mikor?

-         Most.

-         Miért nem jöttél az osztályomhoz? Miért csak hívtál?  - kérdeztem.

-         Honnan veszed, hogy nem mentem el az osztályodhoz?

-         Azt azért észrevenném. – mosolygok.

-         Akkor fordulj meg, szépségem!

Gyorsan megfordulok, és tényleg ott áll mögöttem Olivér.

-         Hát te, de hogy? – nézek rá, majd Lilire és Emmára értetlenül.

-         Egy picit segítettek. – bökött a fejével a barátnőim felé.

-         Szívesen. – mosolygott rám Emma.

-         De, hogy csináltátok, hogy nem vettem észre?

-         Amikor Emmával beszélgettél az előbb, addig Olivért becsempésztük. Már ne haragudj, hogy ezt mondom, de nem volt valami nagydolog. Néha elégé bamba tudsz lenni.  – magyarázta Lili.

-         Köszi. – köszöntem meg a beszólást.

-         De a helyett, hogy velem beszélgetnél miért nem mész szíved választottjával egy forró csokira, ha már úgy is itt van?

-         Igazad van. – fogom meg Olivér kezét. – Menjünk!

Ahogy az ajtóhoz értünk Flóriánnal találtuk szembe magunkat. Eléggé csúnyán nézett ránk, és amikor elmentünk mellette direkt neki ment vállal Olivérnek, és közben csak úgy szikrázott a szeme a dühtől. Elégé ijesztő látvány volt.

-         Nagyon neked ment?- kérdeztem Olivértől, amikor hallótávolságon kívül hagytuk Flóriánt.

-         Nem, dehogyis. – mosolygott kedvesen.

-         Ne haragudj! – álltam meg előtte, miközben ő fogta a kezemet.

-         Ugyan miért haragudnék? – nézett rám értetlenül.

-         Miattam izél veled.

-         Nem igazán érdekel. – rántotta meg a vállát.

-         Szeretlek. – mosolyogtam rá.

-         Én is szeretlek.

Elmentünk az automatához, ahol vettünk két forró csokit, majd a legközelebbi üres padra leültünk beszélgetni.

-         Figyelj Szerelmem! – kezdte Olivér, majd megsimogatta a kezem. – Bevallom neked az igazat, nem csak azért hívtalak el forró csokizni, mert szeretlek és randizni szeretnék veled, hanem mert úgy érzem, van egy két dolog, amit meg kéne osztanod velem.

-         És mi az, amit meg kéne osztanom veled?- kérdeztem rá kissé megszeppenve.

-         Ki ez a Flórián, és mi közötök van nektek egymáshoz? – tért rá rögtön a tárgyra.

-         Hű. Végül is számítottam erre a kérdésre, és jogod van tudni, szóval elmesélem. Flórián az első szerelmem, akit én egykor nagyon szerettem.

Olivér bólintással jelezte, hogy érti, amit mondok, és figyelmesen hallgatta a történetet, amit én részletesen elmeséltem neki. Amikor a történet végére értem Olivér így szólt.

-         Most őszintén mit érzel még Flórián iránt?

-         Már semmi mást, csak haragot, dühöt.

-         Elhagynál engem miatta?

-         Nem.

-         Ez biztos?

-         Flórián a múltam, te pedig a jelenem és a jövőm. Én pedig a mának és a jövőnek élek.

-         Szeretlek. – mosolygott rám, majd gyengéden magához húzott, és megcsókolt.

-         Nem hagylak el. – ígértem neki.

-         Én se téged. – súgta, majd szorosan magához ölelt. Így álltunk egészen addig, amíg meg nem szólalt a következő órát jelző óra.

-         Most megyek, mert osztályfőnökim lesz. – mosolyogtam rá, gyorsan adtam neki egy szájra puszit, és már futottam is az osztályom felé, ő pedig boldogan nézett utánam.

Még éppen beszaladtam az osztályfőnök előtt a terembe, és gyorsan lehuppantam a helyemre, Emma mellé.

-         Na, mi volt? – érdeklődött Emma.

-         Majd mindent elmesélek részletesen a következő szünetben. – ígértem neki, majd a tanárnőre szegeztem a pillantásomat.

-         Jó napot mindenkinek!- köszönt kedvesen az osztályfőnök. – A mai órán megbeszéljük, hogy hogyan fog zajlani az osztálykirándulás.

Erre a mondatra mindenkinek felcsillant a szeme. Az osztálykirándulás jó dolognak számított a mi osztályunknál. Az mindegy hova mentünk, és mennyire untuk szét a fejünket festmények, vagy éppen szobrok nézegetése közben, mégis jobb volt, mint itt a suliban, a padban görnyedni.

-         Parádra fogunk menni, de előre jelzem, ez nem buli kirándulás, hanem tanulmányi kirándulás. Ennek a kirándulásnak nem az a lényege, hogy ki tudja jobban leinni magát a sárgaföldig, hanem az, hogy valami hasznos ragadjon is ránk. Érthető?

Többen elmosolyodtak az ofő szavain. Nem egy embernek jutott eszébe ezt a szabályt megszegni.

Egész órán a kirándulás részleteit taglaltuk. Megbeszéltük, hogy jövő héten lesz a kirándulás, és egy teljes hétre megyünk. Ennek mindenki nagyon örült. Végül is egész jó dolog egy teljes hétig hiányozni úgy, hogy nem kell hozzá igazolást szerezni. Tiszta buli.