Kedves Olvasóim !

Üdv mindenkinek ! Először is azzal kezdeném, hogy a történet címe változott, most már a Hozzám tartozol ! főmenő alatt találjátok. További jó olvasgatást hozzá :)
Na és egy jó hír ! Jövőhéten( még pontosan nem tudom mikor) 3 RÉSSZEL JÖVÖK! 3 friss lesz fent! Próbálom minél hamarabb hozni a részeket! Kezdünk lassan a történet feléhez érni, én úgy számoltam , hogy 40 fejezetes lesz, de ha elkap az ihlet nem állok meg.
További szép napot , és jó olvasgatást mindenkinek!

20.fejezet

Bármennyire is szertettem volna örökké a vonaton maradni, és mindentől és mindenkitől távol csak ebben a kis kabinban kucorogni, nem sikerült. Hiszen ez egy lehetetlen kívánság, és ezt nekem is be kell látnom. Még ha nem is szeretném.

A vonat lassítani kezdett, és mi elkezdtünk összepakolni. Megfogtuk a cuccainkat és a leszálló részre mentünk.

- Annyira nem szeretnék leszállni. – siránkoztam.- Félek ettől az egész helyzettől.

- Nyugi! – szorította meg a kezem Lili. – Mi itt vagyunk, és segítünk bármiben, amire csak szükséged van. Ránk mindig számíthatsz.

- Köszönöm. - mosolyogtam két igaz barátnőmre.

Jaj, Istenem, el se tudom képzelni, hogy mit csinálnék egyedül a nagyvilágban a két legjobb barátnőm nélkül. Ők mindig itt vannak nekem, és ahol tudnak, segítenek. Tuti ki készültem volna már, ha ők nem lennének. De szerencsére itt vannak, és támogatnak mindenben, és ezért én csak hálás lehetek nekik. És az is vagyok.

-         Majd hívj, hogy mi volt! – ölelt meg Emma, majd leugrott a vonatról.

-         Hajrá csajszi! – mosolygott rám Lili, majd ő is leszállt előttem.

Leszálltam én is, majd utána próbáltam a bőröndömet is valahogy leráncigálni a vonatról.

-         Várj, majd én segítek!- szaladt hozzám Flórián.

-         Nem kell, megoldom egyedül! – próbáltam elutasítani a segítségét.

Nem szerettem volna, ha Olivér látja, hogy Flóriánnal akár csak szóba is állok. Persze azt a csókot nem fogom letagadni. Megtörtént és kész.

Bármennyire is próbáltam Flórián segítségét visszautasítani, csak levette a bőröndömet.

-         Nem szeretnéd, hogy a pasid csak egy percig is velem lásson. – mondta.

-         Nem, ez nem így van! – szabadkoztam. – Csak megoldottam volna egyedül is, de köszönöm, hogy segítettél.

-         Nincs mit. – mondta majd elment ő is.

Elindultam a váró felé. Úgy beszéltük meg a szüleimmel, hogy ott találkozunk.

Jaj, remélem, hogy nem bántottam meg most Flóriánt. Igazán nem állt szándékomban. Pedig igaza van. Nem akartam, hogy Olivér együtt lásson vele. De mit mondhattam volna? Olivér a barátom és jó hogy nem szeretnék ilyen butaságok miatt vitázni vele. Ez szerintem azért elégé egyértelmű.

A váróban már ott ültek a szüleim, de Olivért sehol sem láttam. De azért még mertem reménykedni.

Miután megvolt a puszi, ölelés, és mesélj mi volt kérdések, nem bírtam tovább rákérdeztem.

-         Anya, Olivér miért nem jött ki elém veletek a vasútállomásra?

-         Nem tudom, kicsim. Biztos valami más dolga akadt, de ne izgulj miatta. Biztos nincs semmi baj.

Hát én ebben nem voltam olyan biztos.

Úgy érzem magam, mintha egy rossz álomban lennék. Csupa rossz dolog történik velem. Ülök a szobámban egyedül és azon elmélkedek, hogy hogy jutottunk el idáig Olivérrel. Azt mondta szeret, és hogy soha nem fog elhagyni, és mindig ott lesz mellettem, amikor szükségem lesz rá. Akkor most hol van? Szükségem van rá. Lehet, hogy megtudta valakitől, hogy mi történt köztem és Flórián között? De az nem lehetséges. Csak mi meg Liliék tudnak róla, ők meg nem köpnének.

Unalmamban előveszem a laptopomat, hogy megnézzem történt e valami említésre méltó, amíg nem voltam gépközelben.

Egy üzenetem van. Gyorsan rákattintok és megnézem kiírt. Lassan töltődik a gépem, de azt már látom, hogy Olivér írt.

A szívem nagyot dobban örömömben. Hát mégsem felejtette el, hogy hazajöttem. Biztos valami kis romantikus üzenetet írt nekem, ami tele van érzelemmel, vággyal és smileikkel. Biztos megírja, hogy milyen rossz volt neki nélkülem, és hogy milyen sokat gondolt rám. Én pedig ettől nagyon fel leszek dobva és örömömben fel fogom hívni. A gépem még mindig tölti az üzenetet, ezért elmegyek a telefonomért, hogy miután elolvastam az üzenetet felhívjam. Ledobom magam mellé, miközben megnyitom az üzenetet.

„ Üdv itthon!”

Mintha egy vödör hideg vízzel öntöttek volna nyakon, úgy érzem magam. Ekkorát se csalódik minden nap az ember. Kemény két szót írt, és az is olyan elszomorító. Semmi érzelem, semmi jele annak, hogy örül, hogy hazajöttem, és hiányoztam neki.

Nem bírom, tovább kifakadok. Eszeveszett gyorsasággal kezdenek el hullni a könnyeim, miközben a telefonomért nyúlok, hogy minél hamarabb elmondhassam a barátnőimnek, hogy mi történt. Nem vagyok benne biztos, hogy képes leszek rá.

Hívom Lilit.

-         Szia, Alexa, na hogy sikerült az este józan vagy még? – kérdezi Lili mosolyogva.

Szíven üt a kérdés. Nem az ő hibája persze, mert nem tudhatja, hogy mi történt, de azért még is fáj.

-         Hívd Emmát! – mondom sírós hangon.

-         Mi történt? Mi a baj, Alexa? – kérdezi ijedten.

-         Mindent elmondok, csak hívd már Emmát is!

Kapcsolja Emmát is, és most már ketten kérdezgetik ijedten, hogy mi történt és meséljem már el.

-         Írt Olivér. – mondtam röviden.

-         Na, de hiszen ez jó hír! Most akkor miért vagy kiakadva? – kérdezte Emma.

-         Mit írt? – kérdezte Lili, aki gyanítom sejtette mi is pontosan a gond.

-         Üdv itthon! – mondtam és elsírtam magam.

-         Csak ennyit? Semmi szeretlek, semmi hiányzol? – akadt ki Emma.– De egy bunkó.

-         Most mit csináljak?- kérdeztem őket elkeseredetten.

-         Szerintem kérdezd meg tőle nyíltan, hogy most akkor mi van. – mondta Lili.

-         Mi van akkor, ha Flóriánnak igaza lesz? – kezdtem egyre jobban kiakadni.

-         Miben lenne igaza? – kérdezte Emma.

-         Abban, hogy mielőtt elmentem volna a kirándulásra, azt mondta, hogy ha hazajöttem, majd mondani akar valamit. Nem is jött ki velem az állomásra, és titokzatosan viselkedett, nem mondta meg konkrétan hova megy. Pedig ez nem rá vall. Előtte pedig rendezte nekem azt a vacsorát, ez olyan búcsúvacsorának beillik, nem? Flórián azt mondta szakítani akar velem, csak eddig a kirándulás miatt nem tette, hogy a kiránduláson még jól érezhessem magam. Mi van, ha tényleg így van?

-         Miért szakítana veled? –kérdezte Lili.

-         Nem tudom. Mondjuk, mert a fülébe jutott, hogy csókolóztam Flóriánnal, vagy nem tudom. Esetleg megcsal, vagy már megunt.

-         Én ezek közül egyiket se tudnám kinézni Olivérből. Olivér nagyon szeret téged. Látszik rajta, a szemén, és egy fiú szeme soha nem hazudik.

-         Mondjuk én ezt az üzenetet sem néztem volna ki belőle. – mondta Emma. – Már bocsánat, de azért nem egy túl érzelem dús üzenetet sikerült írnia a szerelmének.

-         Igazad van, ebben is. – mondtam szomorúan.

-         Nyugi Alexa, majd hétfőn mindent szépen megkérdezel tőle, addigra szépen le is nyugszol.

-         Köszönöm. – mondtam és letettük a telefont.

19. fejezet

Fent ülünk a vonaton és megyünk haza. Anya és apa tuti a vasútállomáson fognak már várni, de vajon Olivér is velük lesz? Nem hinném. Mióta Flórián újra az életemben van azóta valami megváltozott közöttünk, amit pontosan mi sem tudunk, hogy mi.  Olyan nehéz úgy tenni, mintha nem is érdekelne Oliver, és hogy mit fog szólni ahhoz a csókhoz. Flórian nem hibáztathatom miatta, és ez meg sem fordult a fejembe, hogy ilyet tegyek. Kettőn áll a vásár, én is ugyan annyira vagyok hibás miatta, mint ő. Na, jó, lehet, hogy egy kicsit még jobban is. El voltam keseredve Flórian meg megpróbált segíteni nekem. Aztán megtörtént és kész.

 - Min gondolkozol? - kérdezi Emma.

Egész megfeledkeztem róluk.

- Semmin. - hazudom. - Csak bambulok.

- Aha és közben azon agyalsz, hogy Oliver ki jön e eléd a vasútállomásra, úgy meglepiből. - mondta ki helyettem is az igazat Lili.

- Jó igazatok van, na, de mit csináljak, ha az agyam egyszerűen nem tud kikapcsolni és folyamatosan csak ezen kattog? - kérdezem elkeseredetten.

- Lazulj! - javasolta Lili.

- Könnyű azt mondani. Mit csináljak, ha egyszerűen nem tud hidegen hagyni, hogy Olivér el akar e hagyni, vagy sem? Szeretem és félek, hogy el fogom veszíteni. Olyan sok jó törtènt velünk, annyi szép emlék, ezeket nem lehet csak úgy egyik pillanatról a másikra elfelejteni.

- Persze, de ezt senki nem is várja el tőled. Csak azt mondjuk, hogy hiába agyalsz rajta, azzal nem fogsz semmit megoldani. - magyarázza Emma.

- Akkor mit csináljak? Szeretnék a legrosszabbra is felkészülni.

- Nem lehet, hogy kissé eltúlzod a dolgokat? - kérdezte Lili.

 - Lehet, de csak fel szeretnék a legrosszabbra is felkészülni.

- Mi csak segíteni akarunk.

- Tudom, és köszönöm, de ezzel egyedül birkóznék meg. - mondtam.

- Te tudod. - hagyták rám.

Persze, ebben teljesen igaza van Emmának, és Lilinek, hogy nekem kéne tudnom, de mi van akkor, ha én se tudom? Nem tudok megnyugodni, nem tudok nem Olivérre gondolni, és nem tudok nem azon aggódni, hogy mi lesz, ha megtudja, hogy csókolóztam Flóriánnal? Biztos nagyon ki fog akadni, és még az is lehet, hogy szakít velem. De egy dologgal még ő is tartozik nekem. Egy valamivel, amit megígért, hogy kirándulás után elmond. Vajon mit akar mondani? Jaj, ne, most már ezen is aggódhatok. Mi van, ha Flóriánnak igaza van, és tényleg szakítani akar velem, csak eddig a kirándulás miatt nem volt szíve szakítani, hogy a kiránduláson még jól érezzem magam? Jaj, Istenem, miért kell nekem mindig gondolkoznom? Ha gondolkozok, akkor minden sokkal rosszabb lesz.

18.fejezet

Jaj, mit tettem? Vagy inkább mit tettünk? Megcsókoltuk egymást pedig nekem otthon ott van Olivér. Azt hiszem, remélem. Eddig ott volt, mostanra már nem tudom biztosra. Jaj, ez így már túl sok.

Azért jöttem ki, hogy beszéljek Olivérrel, hogy ki jön e elém a vasútállomásra, de még csak fel se vette, egyszerűen csak kinyomott. Jó persze volt már rá példa, hogy nem tudta rögtön felvenni, mert volt valamilyen dolga, de utána visszahívott. Most ez úgy látszik, elmarad. Lehet, hogy a lányoknak igazuk van, és tényleg Flórián felbukkanása miatt változott meg ennyire? De miért? Lehet, hogy most azon gondolkozik, hogy hogyan fog velem szakítani. Nem akarom megkönnyíteni a dolgát, de azzal az indokkal, hogy csókolóztam Flóriánnal simán felér egy szakító indoknak. Vagy lehet, hogy van nála valaki, akiről nekem nem kell tudnom. Egy lányról. Jaj, ez annyira ide illik a képbe. Flórián felbukkant, ő nem akar harcolni egy régi szerelemmel, ezért inkább keres mást, akinél nincs ilyen veszélybe. Jaj, nem akarom elveszíteni! Nagyon szeretem Olivért. Számomra nem jelentett semmit ez a csók, csak még jobban összekavart a fejemben mindent. Amiben már így is elégé nagy zűrzavar volt.

-         Ne haragudj, nem ezt terveztem, csak úgy megtörtént! – kértem bocsánatot Flóriántól, majd felálltam és elszaladtam a házunkba.

Kirántottam az ajtót, nem is néztem szét, hogy van e bent valaki, csak egyszerűen levágtam magam az ágyamra, és sírtam. Ezzel a sírással próbáltam lenyugtatni a fejemben és a szívemben tomboló szélvihart.

-         Alexa, mi történt? – jöttek be éppen a barátnőim Lili és Emma. – Mi történt, miért sírsz?

Próbálgattak kérdezősködni, és megtudni a sírásból lassan bömbölésbe fajuló sírásom okát, de annyira zokogtam, hogy egy szót nem lehetet érteni abból, amit mondtam. Megitattak velem vagy három pohár vizet, de ez se nagyon segített. Egyszerűen, amikor úgy éreztem, hogy na, most jó, most már meg fogok tudni szólalni, újra rám törtek az emlékek, érzések.

-         Ez tényleg nagyon komoly dolog lehet, ha Alexa sír. – mondta Lili.

Valamilyen szinten ebben igaza van. Én soha nem voltan az a sírós fajta, de ha valaki tényleg megbántott vagy valami tényleg nagyon fájt, nem szégyelltem sírni. Kilencedik óta ismernek Liliék, de eddig még csak egyszer láttak sírni akkor is csak, azért mert futás közben kiment a bokám, és hát az elégé fájt. Próbálok mindig erősnek mutatkozni, de nem mindig sikerül.

Kimentem a fürdő részbe és megmostam az arcom. Nagyon jól esett a ki sírt szemeimnek a hideg víz, ahogy hozzájuk ért.

-         Jobb? – kérdezte Emma.

-         Igen. – válaszoltam.

-         Meséld el, kérlek! Nagyon aggódunk miattad, már lassan fél órája folyamatosan sírsz. Mi történt? – kérte Lili.

-         Már több ideje. - mondtam és leültem az ágyra. – Hívtam Olivért.

-         És? – kérdezték egyszerre.

-         Kinyomott, és nem hívott vissza.

-         Biztos dolga van. – nyugtatott Emma. – Majd hív később.

-         Nem hiszem. – mondtam miközben előre néztem és bambultam.

-         Olivér szeret téged.

-         Szeretett. Régen. – mondtam halkan és lassan. – Csókolóztam Flóriánnal.

-         Flóriánnal? – néztek össze.

-         Igen. Odajött beszélgetni, aztán csak megtörtént. De nem érdekel. Én Olivért szeretem, őt akarom, de olyan jó volt az a csók.

-         Szereted Olivért? – kérdezte Lili.

-         Igen, nagyon. – mondtam.

-         És Flóriánt? – kérdezte Emma.

-         Nem tudom, talán őt is. Nem tudom eldönteni.

Úgy éreztem megint rám fog törni a sírás, és már éreztem az első könnyeimet.

-         Semmi baj Alexa, majd megoldjuk! – ölelt magához Lili. – Minden úgy fog történni, ahogy kell, ahogy meg van írva.

-         És, ha úgy van megírva, hogy nekem Flóriánt kell szeretnem, és nem szeretem? – kérdeztem mérgesen.

-         Akkor a szíved dönt. – mondta Lili és szorosan magához ölelt. – Nyugodj meg, nem lesz semmi baj! Mi mindig itt vagyunk neked, és itt is leszünk, vigyázzunk rád.

-         Köszönöm. – mondtam és szorosan átöleltem.

17. fejezet

Emmával végül nem vesztünk össze meg semmi ilyesmi, mert Lili közbeszólt. Még is csak a legjobb barátnőim, nem fogok veszekedni velük egy fiú miatt. Köztünk sokkal erősebb kapocs van, mintsem, hogy egyetlen egy fiú is elszakítsa azt.

A beszélgetés után neki láttunk bepakolni a bőröndjeinkbe, ugyanis vége a kirándulásnak és ma már indulunk is haza.

-  Szerintetek felhívjam Olivért, hogy ki jön e elém? – kérdeztem őket.

- Nyugodtan, biztos igent mond rá. – biztatott Emma.

-  Lili? – néztem rá kérdőn. – A te véleményed is érdekel.

-  Hívd fel! – mosolygott rám.

Elővettem a telefonomat és kiszaladtam a szabadba, hogy keressek térerőt.

Miután találtam, elkezdtem csörgetni Olivért. A telefon csörgését hallva izgalom lett urá rajtam. De jó lenne, már ma este látni, csókolni Olivért. Hozzábújni szorosan és a fülébe súgni: Hiányoztál.

A telefonom kijelzőjére néztem. Kinyomott. Ezt most nem értem. Miért nem vette fel? Vártam egy kicsit, hátha visszahív, de nem történt semmi. Most mi van? Megpróbáltam még egyszer, de még egyszer kinyomott. Kezdtem kétségbeesni. Valami rosszat mondtam volna neki, mielőtt eljöttünk? Vagy tényleg igaza van Flóriánnak, és szakítani akar velem, csak eddig nem akarta elrontani a kirándulásomat? Tényleg eddig nem is hívott! Mindig szokott hívni. Igaza van Lilinek. Szakítani fog velem. Ez már biztos.

Ahogy erre gondoltam úgy éreztem, mintha a szívemet egy láthatatlan kéz szorítaná belülről. Néha csavargatná, szorítgatná, nekem meg csak maradnak a könnyek. Ahol voltam, a réten, leültem. Nem érdekelt senki és semmi. Nem érdekel, ha itt hagynak is, menjenek csak haza a többiek, rám úgy se vár senki. A térdemet felhúztam, és a fejemet a térdemre rakva sírtam, zokogtam. Minden fájdalmamtól próbáltam megszabadulni így. Attól az érzéstől, hogy Olivér elhagy, vagy esetleg megcsalt, és attól hogy abban a személyben kell a legnagyobbat csalódnom, akit a legjobban szeretek. Ehhez még hozzá jön Flórián felbukkanása is. Eddig azt hittem tisztába vagyok az érzéseimmel. De mióta itt van, Flórián semmibe sem vagyok biztos. Örülök is meg nem is, hogy újra láthatóm a régi szerelmemet. De vajon melyik érzés az erősebb? Nem tudom eldönteni. Néha visszagondolok milyen jó volt nekünk, amikor még együtt voltunk. Olyan boldogok voltunk. Mindenki irigykedett ránk, de minket ez egy cseppet sem zavart, mi ugyan olyan boldogok voltunk. Soha nem érdekeltek minket az irigyeink. Annál jobban szerettük egymást. És most? Fogalmam sincs, hogy kit szeretek, és kit nem? Szeretem Olivért, de lehet, hogy Flóriánt is? Nem, Flóriánt nem szerethetem. Ő annyira megváltozott. Soha nem jönnék össze egy csajozó géppel.

Ahogy így sírok árnyék vetül rám hirtelen. Felnézek.

-         Mi a baj Alexa, miért sírsz? – kérdezi Flórián.

-         Semmi bajom.- mondom és megtörlőm a szemem.

-         Nem úgy néz ki.

-         Nem nagyon érdekel, mit gondolsz.

-         Ez nem volt szép.

-         Bocs. - kérek elnézést.

-         Nem akarsz róla beszélni?

-         Nem, eltaláltad.

-         Jó, akkor itt megvárom, hogy elmond mi a baj. – mondta és leült mellém a fűbe.

-         Nem fogom. – nézek rá.

-         Van időnk, szívem.

Ahogy kiejtette a száján ezt a szót, - szívem,- az egész testem elkezdett remegni. És a szívem nagyot dobbant.

-         Ezt miért mondtad? – néztem rá kérdőn.

-         Mert az vagy, a szívem. Tudod, amikor együtt voltunk megígértem, hogy mindig így foglak szólítani. Betartom.

-         Azt is megígérted, hogy soha nem hagysz el, még is megtetted. – mondtam halkan.

-         Az nem csak rajtam múlott. Te is nagyon jól tudod, hogy hiába szegültem volna ellen a szüleimnek nem értem volna el vele semmit, maximum egy nagy adag leszidást.

-         Én mindent megértek, de most már valaki engem is megérthetne.

-         Ne légy ilyen!

-         Te semmi nem értesz! – csattantam fel.

-         Lehet, hogy semmit nem értek, de te se értesz sok mindent. Csak ezt magadnak nem ismered el. Ha elmondanád végre, hogy mi bántja a pici szíved, akkor még tudnék is segíteni. Nos? – egész közel hajolt hozzám.

Az ajkai egyre közeledtek az enyémekhez. Kirázott a hideg és egy belső hang azt súgta, hogy kezdjek el közelíteni én is Ezt tettem hát. Egész közel voltak már egymáshoz az ajkaink. Aztán egyszer csak nem, hogy nagyon közel voltak egymáshoz, hanem egymáshoz is értek. Megcsókoltuk egymást. Mind a kettőnk szája hirtelen tűzforróvá vált és úgy éreztem csak az ő ajkai illenek igazán hozzám. Csak az övé.

Mikor szétváltunk hirtelen melegség fogott el. (Milyen gyakran váltakozik itt az időjárás.) Mélyen egymás szemébe néztünk majd megcsókoltuk újra egymást. Közben öleltük, szorítottuk a másikat, hogy még jobban érezzük a közelségét. Nagyon jól esett.

Mikor újból abba hagytuk a csókolózást megöleltük egymást jó szorosan, közben ezt súgta a fülembe: Soha nem hagylak el, szívem! 

16. fejezet

Miután visszavánszorogtunk a táborba mindenki bement a kis lakásába és beszélgetett, vagy megpróbálta kipihenni a túra fáradalmait.

-         Hogy hogy ma Flóriánnal reggeliztél?- kérdezett rá nyíltan Lili.

-         Beszökött hozzám, mert ti itt hagytatok.- néztem rájuk mérgesen.

-         Ezt mégis hogy? Nem igazán értem, meséld el inkább! – kérte Emma.

-         Na, jó.- vettem egy mély levegőt és belekezdtem a mesélésbe. – Reggel, amikor felébredtem nagy csönd volt, és éreztem , hogy ti már elmentettek reggelizni. Nem hallottam beszédet, se semmiféle zajt. Egy nagyot nyújtózkodtam és kifele fordultam, mert hát ugye azt hittem, hogy egyedül vagyok a szobába. És akkor megpillantottam Flóriánt. Magamra húztam a takarót és nagyon elpirultam. Tudjátok milyen zavarba hozó volt? – próbálok csúnyán nézni rájuk, de így visszagondolva már nem is olyan nagy tragédia, hogy látott Flórián pizsamában.

-         Szerintem ez tök aranyos volt Flóriántól. – mosolyog Emma.- És végül, hogy hogy együtt jöttetek reggelizni? Folytasd a mesélést!

-         Elsőnek megpróbáltam kiküldeni erre ő azt mondta, hogy már egy ideje nézi, hogy alszom, szóval ettől már igazán ne jöjjek zavarba. Még jobban zavarba jöttem. Aztán megkérdezte, hogy elmegyünk – e együtt reggelizni, én meg igent mondtam neki. Kiküldtem, hogy át tudjak öltözni, aztán elmentünk együtt. Ennyi. Vélemény?

-         Te még érzel valamit Flórián iránt? – kérdezte nyíltan Lili.

-         Nem. – vágtam rá.

-         Ebben biztos vagy? – kérdezett rá újra.

-         Nem.- mondtam halkabban. – Jól éreztem ma vele magam, de nem tudom, hogy meg tudnék e benne bízni újra.

-         Az már csak idő kérdése.

-         De nekem ott van Olivér! Nem álmodozhatok másról, hiszen őt szeretem. De Olivér is olyan…

-         Milyen? – kérdezett rá Lili.

-         Nem is tudom. Nem kísért ki az állomásra, pedig nem volt első órája sem. Olyan titokzatos. Nem mondta el az okát. És azt mondta, hogy majd valamit elmondd, ha hazajöttem, addig nem mondott semmit. Szerintettek mit akar mondani? Félek.

-         Lehet az bármi. Egy randi, egy kirándulás egy szerelmi vallomás, bármi. – mondta Emma.

-         Vagy szakítás. – mondta Lili.

-         Lili! – kiabált rá Emma. – Ez nem volt szép.

-         Nem, tényleg nem volt szép, de az életnek se mindig a szép és jó oldalát látjuk. Tudom, hogy ő is erre gondol, én csak felvettetem az ötletet. Egy fiúnak se szabad hinni. Mindig fel kell készülni arra, hogy egyszer megun, vagy talál jobbat és akkor tovább áll. Ez benne van a pakliban.

-         Jó, de akkor is… - magyarázta volna Emma, de közbe szóltam.

-         Hagyd Emma! Teljesen igaza van. Én is ettől félek. Attól még, hogy nem mondjuk ki, igenis megtörténhet. Mi a véleményed Lili, már nem szeret, el akar hagyni?

-         Nem tudom, nincsenek róla információim, de lehetséges. Mostanában már nem is nagyon hívott forró csokizni, meg kevesebb időt töltötök együtt.

-         Ez Flórián felbukkanása miatt van.

-         Ha egy kapcsolatnak véget tud vetni egy harmadik személy, akkor soha nem működött igazán jól.

-         Igazad lehet. – gondolkodtam el Lili szavain.

-         Szerintem akkor se kell rögtön a legrosszabbra gondolni. – vetette közbe Emma. – Ami igaz az igaz. Mostanában kevesebb időt vagytok együtt, és szerintem is lehet ennek az oka Flórián hirtelen felbukkanása, de ha tényleg szeretted Flóriánt, akkor nem tudtál volna beleszeretni Olivérbe. Ha a szíved Flóriánhoz húz, akkor nem is szereted igazán Olivért.

-         Azt mondod, nem szeretem Olivért? – ugrottam fel az ágyról, ahol eddig ültem.

-         Én ilyet nem mondtam. – állt fel Emma is. – Nem is mondhatok. Ezt csak te tudhatod, senki más.