11. fejezet

Másnap reggel felpakolva indultam el a szüleimmel a vasútállomásra.

Már egyáltalán nem haragudtam Olivérre, hogy nem kísért ki. Az a tegnapi búcsú vacsi elégé jól sikerült, szerencséjére. Bár azért elmondhatta volna az okát, hogy miért nem kísér ki. Nem baj, mert kirándulás után úgy is elmondja, megígérte.

-         Sziasztok! – köszöntem oda Simonnak és Benjáminnak, a két kockának.

-         Szia, Alexa! – köszöntek.

-         Nem tudjátok, hogy Lili és Emma itt van – e már?

-         Hűh, szerintem még nincsenek itt. – mondja Simon. – Ugye Benji?

-         Jah még én se láttam őket. Valószínűleg még nincsenek itt.

-         Oksi köszi. – mosolyogtam rájuk.

Ők itt ezt a beszélgetést lezártnak tekintették és tovább nyomkodták a telefonjukat. Kockák. Nem sok mindent lehet velük kezdeni. Lételemük a kockulás.

Míg Lilire és Emmára várakoztam úgy döntöttem bemegyek leülni a váróba.

A váróban egy teljesen üres pad volt, oda ültem hát le.

-   Csak így egyedül? – hallottam Flórián gúnyos hangját, aki közben leült mellém. – Nincsenek itt azok a kotnyeles barátnőid és még a hős szerelmed sem? De kár.

- Akadj le rólam Flórián! – szóltam rá. – Semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok, és hogy kikkel barátkozok. Azt bízd csak rám.

-  Igazad van. Teljes mértékben a te dolgod, hogy milyen aljanéphez húzol. A te dolgod.

Nem szóltam erre semmit. A düh csendben fortyogott bennem.

-         Azért meglepő, hogy Olivér nem kísért ki a vasútállomásra, pedig nem lesz első órája sem.

-         Erről te honnan tudsz?

-         A madarak csiripelték. – nevetgélt rajtam. – Nem félsz, hogy megcsal? – súgta a fülembe.

-         Olivér szeret engem, és én is őt! –csattantam fel.

-         Ez biztos? Akkor miért nem mondta el az okát, hogy miért nem kísér ki?

-         Mert…

-         Mert miért? Te magad sem tudod.

-         Mi közöd neked ehhez? Nincs jobb dolgod, mint más emberek életébe beleszólni?

-         De lenne, ha végre megértenéd, hogy Oli úr megcsal téged!

-         Ez nem igaz! – ugrottam fel a padról. – Nem tudsz te semmit, csak mindenféle butaságot össze- vissza beszélsz.

-         Többet tudok, mint azt te csak gondolnád. – állt fel ő is.

-         Oh, igen? Akkor oszd meg velem, ha ennyire tudsz mindent!

-         Nem, azt nem tehetem.

-         Miért nem?

-         Mert nem akarom elrontani a kirándulásodat.

-         Már késő, megtetted. A puszta jelenléteddel.

-         Én is szeretlek. – mosolygott rám. – Csak ha kirándulás után szakít, veled Olivér ne mondd, hogy én nem szóltam.

-         Ha tényleg szakítani akarna miért nem tette már meg most?

-         Ugyan azért amiért én nem mondom el neked, amit tudok. Nem akarja elrontani a kirándulásodat.

-         Tudod mit? Fordulj fel! – vágtam a fejéhez, majd ott hagytam a váróba és egyenesen a női mosdóba siettem.

Ott bezárkóztam és elkezdtem sírni, vagy inkább zokogni. Csak úgy folytak a könnyek végig az arcomon.

Nagyon fájtak Flórián szavai. Szinte a szívemig hatoltak és ott mardostak, de nem akarom, hogy tudja, hogy ilyen nagy fájdalmat okozott nekem. Soha nem adnám meg neki ezt az örömet. De nem csak az fájt, hogy megalázottnak éreztem magam, hanem az is, hogy sikerült bizonytalanságot keltenie bennem Olivér iránt. Mindig megbíztam Olivérbe és soha nem gondoltam arra, hogy esetleg egy nap más lány fogja csókolni, ölelni. Most ezt sikerült elérnie Flóriánnak. Attól félek, hogy Flórián tényleg tud valamit Olivérről. Mi van, ha tényleg csak azért nem szakított még eddig velem, hogy a kirándulásomat ne rontsa el, és miután haza megyek, könyörtelenül szakít velem? Jaj, azt ne. Lehet, hogy a tegnapi randi úgy mond olyan utolsó vacsora volt. Hogy utoljára jól érezzem magam vele, hogy úgy emlékezzek rá. Nem ez nem történhet meg, hiszen Olivér szeret, vagy nem? Jaj, már semmiben nem vagyok biztos. Ez is Flórián hibája! Mindenféle butaságot elhitet velem, én meg bolond bedőlök neki. Lehet, hogy igazából fogalma sincs semmiről, és csak blöff az egész. De akkor azt honnan tudta meg, hogy Olivér nem mondta el az okát, hogy nem kísér ki a vasútállomásra? Lehet, hogy kihallgatott minket, amikor beszéltünk, vagy ami még rosszabb Olivérrel összeesküdtek ellenem. Nem mondjuk, azt nem hinném, Olivér utálja. Vagy nem? Áh, semmit nem tudok, és semmibe nem vagyok biztos. Utállak Flórián!

-         Alexa! – hallottam Lili hangját. – Válaszolj, ha itt vagy!

-         Itt vagyok. – szólaltam meg, és kinyitottam a fülke ajtaját, ami így teljesen kinyílt.

-         Alexa! – szaladt oda hozzám Lili és Emma is, aki éppen akkor lépett be az ajtón.

-         Mi történt veled? – guggolt le hozzám Lili. – Valaki bántott?

-         Flórián. –mondtam röviden. – Tudja, hogy el fog hagyni Olivér.

-         Micsoda? – állt fel Lili. – Ez butaság. Olivér szeret téged, és te is szereted őt, Flórián pedig féltékeny rátok. Ennyi az egész.

-         Lehet, hogy igaza van. Olivér nem kísért ki ide, de nem mondta el az okát. Most még nem akart szakítani velem, hogy jól érezzem magam a kiránduláson, de utána tutira elmondja, hogy már nem szeret és szakít velem.

-         Ez butaság. Gondolj a tegnapra. – mondja Emma.

Két barátnőmnek még este elmeséltem milyen jó volt Olivérrel.

-         Búcsúajándék. – válaszoltam rá.

-         De, hogy lehetsz ilyen buta, hogy mindenféle butaságot elhiszel annak a féregnek? Nem látod, hogy pont ezt akarta? Elvesztetted a bizalmad Olivér iránt? – akadt ki Lili.

-         Igen, mert minden egybeesik, és Flórián magyarázata pont rá illik.

-         Butaság. – csóválja a fejét Emma.

-         Mindegy majd még beszélünk róla, de most induljunk, mert lekéssük a vonatot.

A peronra siettünk, hogy ne késsük le a vonatot. Jött is nem sokára. Gyorsan felszálltunk és elhelyezkedtünk egy üres kabinba.

A kabinunk előtt éppen Flórián ment el, aki gonosz mosollyal vigyorgott rám. Lili mérgében felpattant, hogy megmondja neki a magáét Flóriánnak, de a fiú tovább állt gyorsan.

-  Gyáva féreg! – morgolódott Lili.

A vonat elindult és elkezdtünk eszegetni, beszélgetni. Egyre jobban kezdtem elfelejteni ezt az egész megcsalós dolgot, és egyre jobb kedvem lett, aminek két barátnőm nagyon örült.

Körülbelül két óra múlva megérkeztünk Parádra. Leszálltunk a vonatról és a szállásunkig a tanárnő vezetésével elsétáltunk.

A szállásunk egész jónak bizonyult. Faházak, és minden házban öt személy fér el, kivéve egyet, ahol hárman, az a miénk Lilivel és Emmával, na meg ugye velem.

A házak tiszták, a kilátás szép és a levegő friss.

Bementünk Liliékkel a miénkbe és elfoglaltuk a helyünket.

Három egyszemélyes matracos ágy van a szobánkban, amik így első látásra jónak tűnnek. A fürdő is kulturáltnak tűnik, szóval minden jó.

Lepakoltuk a cuccainkat, és az ágyon kényelmesen elhelyezkedve örültünk a helyzetnek.