8. fejezet

Jó újra boldognak és önfeledtnek lenni. Miután kibékültem két legjobb barátnőmmel, Lilivel és Emmával, úgy döntöttem, hogy ugyanezt teszem Olivérrel is. Végül is nem biztos, hogy jogosan kaptam fel nála a vizet. Remélem nem sértődött meg ez miatt, és nem haragszik rám. Nem szeretem, ha haragszanak rám.

Nagyszünetben írtam neki egy SMS- t, hogy ne haragudjon rám, és jöjjön le megbeszélni ezt az egészet. Vártam, és bizakodtam, hogy lejön. Szerencsém volt, tényleg lejött, bár elégé szomorúnak tűnt. Remélem nem miattam.

-         Szia! – köszönt halkan.

-         Szia! – mosolyogtam rá bátorítóan.

-         Miről akarsz beszélni?- kérdezte.

-         Arról, hogy nagyon csúnyán viselkedtem veled legutóbb. Egyáltalán nem érdemelted meg, kérlek, ne haragudj rám ez miatt.

-         Semmi gond. – rázta meg a fejét.

-         Tényleg nem haragszol?- ugrottam a nyakába.

-         Tényleg nem, de - próbálta kiszabadítani magát a csuklóim szorításából.

-         Valami gond van? – néztem rá kérdőn és egyben ijedten. Tisztára olyan volt a hangja, mintha szakítani akarna. Megijedtem csupán a gondolattól is.

-         Nem, semmi olyasmi, amire te gondolsz. Nem szakítok veled.

A hangja megnyugtatóan zengett, de mégis maradtak bennem kétségek.

- Akkor mit szeretnél mondani Olivér? – néztem kérdőn.

- Csak annyit, hogy kérek, ne vállald magadra az egész balhét, mert nem csak a te hibád, hogy akkor úgy összevesztünk. Ugyan annyira benne vagyok én is, mint te.

- Ezt most miért mondod? Nem értem.

- Amikor elszaladtál és még a forró csokidat is, amit neked vettem a kukába dobtad, bevallom mérges voltam rád nagyon. Úgy gondoltam, hogy bármennyire is mondtam sértőt azért ezt nem kellett volna csinálni.

- Jól gondoltad. Teljesen igazad van. Nem kellett volna ilyen bután viselkednem. Sajnálom.

- Nem, nem erről van szó. Tovább gondolkoztam és rájöttem, és teljesen érthető volt a reakciód.

- Ezt hogy érted?

- Úgy értem, hogy te lány vagy meg minden, és neked nagyon fontosak a barátnőid, és én ezt buta fiú fejemmel nem tudtam felfogni. Azt gondoltam, hogy csak sima hiszti volt tőled, de neked Lili és Emma több mint barátnő. Kilencedik óta jó barátnők vagytok és minden helyzetben ott vagytok egymásnak, legyen az jó, vagy rossz. Neked ez olyan érzés lehetet, mintha az édestestvéreiddel vesztél volna össze halálosan. Ne haragudj, hogy nem értettelek meg akkor ott, de idő kellett mire rájöttem mi is pontosan a baj. Sajnálom.

- Jaj, Olivér! – ugrottam a nyakába és sírtam el magam. – Olyan jó, hogy magadtól jöttél rá erre, és nem nekem kellett elmagyaráznom. Köszönöm. Szeretlek.

- Én is szeretlek, kicsim! – ölelt magához.

- Ne haragudj rám, kérlek, de tényleg úgy van, ahogy mondod. Lili és Emma olyan nekem, mintha a testvéreim lennének.

- Megértelek.

Magához húzott, és mélyen a szemembe nézett. Az egyik szemembe lógó göndör hajtincsemet a füleim mögé tűzte, majd megcsókolt. Szenvedélyesen, szerelmesen csókolt. A haja az arcomat cirógatta lágyan, és közben a keze a hátamat simogatta.

Majd mikor abba hagyta, és kicsit távolabb húzott magától és csak ennyit mondott:

-         Szeretlek, Életem!

Életem talán egyik legszebb pillanata volt ez.