22. fejezet

Eljött végre a hétfő. Ilyen lassan még soha nem telt el egy hétvégém se. Az idő, mintha háromszor olya lassan telne, mint amilyen gyorsan egyébként kéne. De most már nincs menekvés. Végre hétfő van. Nem is értem, hogy pontosan miért vártam ennyire ezt a napot. Olivér hűvös köszöntése majd hogy nem biztos jele annak, hogy szakítani akar velem. De már ez sem érdekel. Semmi mást nem akarok, csak végre tisztázni mindent. Nincs rosszabb annál, amikor az ember kételyek között vergődik, és fogalma sincs, hogy mit hoz a holnap. Persze azért örülnék, ha Olivér nem akarna szakítani velem, mert én még mindig nagyon szeretem. Sajnos nem mondhatom a szívemnek, hogy Ne szeresd! .Mert úgy se tudná megtenni.

A szív valami rendkívüli. Ha jobban belegondolunk, a szívnek nem lehet parancsolni. Mintha ő egy saját életet élne, és úgy cselekedne, ahogy neki jó. Hiába akarja a lány azt a fiút gyűlölni, akiért a szíve dobog. Mert bármennyire szeretné is, nem fog sikerülni.

-  Alexa! – lengette az arcom előtt a kezét Lili.

- Itt vagyok. – mondom.

Teljesen elbambultam a gondolkozásban, elmélkedésben.

 Az osztályban vagyok, a helyemen ülök és kérdőn nézek Lilire és Emmára.

-         Mi történt? – kérdezem.

-         Mi van veled? – kérdezi Emma. – Itt ülsz csendben bambán és semmire nem reagálsz.

-         Csak elgondolkoztam.

-         Ennyire? – kérdezi Lili.

-         Most mi bajotok van? – akadok ki. – Csak elgondolkoztam, ennyi.

-         Jó, nyugi ! Olivéren agyalsz? – kérdezi Lili.

-         Igen. – mondom halkan.

-         Beszélsz ma vele? – kérdezi Emma is.

-         Muszáj lesz.

-         Semmi sem muszáj. Ha nincs kedved, nem kötelező vele beszélned, de azért tudod jobb tisztázni a dolgokat. Az mindenkinek jobb.

-         Igazad van. – mosolygok Emmára. – Mikor beszéljek vele?

-         Nagyszünetben. – ajánlotta Lili. – Akkor lesz időtök mindent szépen megbeszélni.

-         Írjak neki egy SMS-t, hogy nagyszünetben beszélni szeretnék vele? – kérdezem.

-         Inkább személyesen, most jött be az ajtón. – mutat a fejével Lili az ajtó felé.

Igaza volt, tényleg most jött be Olivér. Olyan jól esett látni Olivért, annyira hiányzott. Világoskék kopott farmerbe jött, a kedvencébe, és egy hozzá illő sötétkék pólót viselt. Annyira jól nézett ki, annyira jó volt rá nézni. De a szívem összeszorult attól a gondolattól, hogy ez a fiú már nem az enyém. Még konkrétan nem mondta ki, de ami késik, nem múlik. Pedig ez késhetne. Mi lesz velem nélküle? Nagyon szeretem, és már az életem része lett. Persze tudom lesz más, de én nem akarok mást, én őt akarom. Szívem szerint odarohannék, hozzá a karjaiba borulnék, és egészen addig csókolnám, amíg újra levegőt nem kéne vennem. De ezt nem tehetem. Ez, amit a szívem tenne, de az eszem tudja, hogy ezt nem szabad. És most nála a pont.

-         Sziasztok!- köszön lazán, ahogy elmegy mellettünk. – Alexa!

-         Igen? – kérdezem, és felállok, hogy legalább egy kicsit közelebb lehessek hozzá.

-         Mit szólnál hozzá, ha nagyszünetben beszélgetnénk néhány dologról?

-         Rendben, éppen én is erre akartalak megkérni.

-         Oké, akkor nagyszünetben. – mondja, és elmegy.

A sírás kerülget. Hogy lehet az a fiú, akivel már lassan egy éve együtt vagyok, az egyik pillanatról a másikra így megváltozik, és hidegen viselkedik velem. Nem értem.

- Láttátok milyen kimért volt velem? – kérdezem a lányokat. – Soha nem gondoltam volna, hogy a kapcsolatunk egyszer eljut erre a szintre.

- Ezért most kár mérgelődni. Ilyen volt, és kész, nagyszünetben majd szépen megbeszéltek mindent. – nyugtat Lili.

- Jah, megbeszéljük. – mérgelődök.

A nap eddigi részében nagy izgalommal vártam, hogy beszélhessek végre Olivérrel, és mindent tisztázzunk, de most így hirtelen, hogy ilyen közel van már az idő, megijedtem. Féltem, hogy pontosan most akkor mit is fog mondani, és már egyáltalán nem éreztem mindegynek az egész dolgot. Nem akarom, hogy szakítson velem. Butaság volt csak egy pillanatra is arra gondolnom, hogy nekem mindegy. Nem az, egyáltalán nem. Én még mindig szeretem őt, és szeretném, ha minden rendbe jönne köztünk. Nekem szükségem van rá.