21. fejezet

A hétvége nagyon lassan, és fájdalmasan telt el. Állandóan Olivéren kattogott az agyam. Mi lehet az oka, hogy most így hirtelen megváltozott? Annyira olyan érzésem van, hogy szakítani akar velem. Az ilyet megérzem. De kirándulás előtt még biztos voltam benne, hogy szeret és fontos vagyok neki. De hát a szerelem nem múlhat csak így el egyik napról a másikra. Vagy igen? Áh, nem hiszem el. Ebbe én már bele fogok örülni. Valami mást kéne csinálnom, hogy elvonja a gondolataimat Olivérről, meg erről az egész dologról.

Odamentem az íróasztalomhoz a fülesemért és hallgattam egy kis zenét. A zene egy picit ellazított, de még így sem bírtam leállítani a gondolataimat.

-         A fenébe is! – kaptam ki a fülesemet a fülemből, amikor az Elfelejtett dal dallamai szólaltak meg.

Nem tudom megmondani, hogy most hirtelen mi bajom van ezzel a számmal. Mert nem Olivért jutatja eszembe, hanem Flóriánt. A régi szerelmünket, és azt a csókot, aminek nem szabadott volna megtörténnie. Jah de elegem van már ebből a hétvégéből. Csak lenne már hétfő, hogy tudnám, hogy mi akkor mi van. Szeret-e Olivér, akar-e velem szakítani. Most még az is jobb lenne, ha azt mondaná, hogy hétfőn szakít velem, mert legalább tudnám, hogy mi a szitu. De így kétségek között vergődök.

Csörög a telefonom. Na, végre valami. Egy ismeretlen szám hív. Ki lehet az? Felveszem.

-         Hallo! – szólok bele a telefonba.

-         Szia, Alexa! – szól bele egy hang, de nem tudom beazonosítani, hogy ki lehet.

-         Kivel beszélek?

-         Flórián vagyok.

-         Flórián? – akadok ki. – Honnan tudod a telefonszámomat?

-         Még mindig a régi, nem?

-         De.

-         Megpróbáltam, hátha még mindig az, és mint látod sikerült.

-         Azt hittem már rég kitörölted.

-         Rosszul hitted.

-         Mit akarsz?

-         Nem inkább, mit szeretnék, vagy miért hívtalak? Az sokkal szebben hangzik. Így olyan, mint ha egy bunkóval beszélnél.

-         Jó igazad van, bocs. Miért hívtál? – kérdezem.

-         Valami baj van?

-         Mi lenne?

-         Nem tudom, de tiszta ideg vagy. Érződik a hangodból.

-         Rosszul hallod.

-         Most miért hazudsz?

-         Jó, igen ideges vagyok. Most boldog vagy?

-         Miért lennék attól boldog, hogy ideges vagy?

-         Nem tudom.

-         Bármennyire is azt hiszed, én nem akarok neked rosszat. Sőt, én segíteni szeretnék. A barátod akarok lenni.

-         Miért akarod, hogy a barátod legyek?

-         Mert nekem nincs barátom.

-         És Milán, ő akkor micsoda?

-         Vele csak úgy beszélgetek, de én nem vagyok olyan, mint ő. Nekem nem minden a lányok körül forog. Nekem egy lány körül forognak csak a gondolataim, és az te vagy.

-         Szóval miért hívtál? – tereltem el gyorsan a témát.

-         Mert hallani akartam a hangodat.

-         Nem leszünk így jóba. Vagy elmondod, vagy leteszlek. Tudod, van más dolgom is, mintsem a te bókjaidat hallgassam.

-         Oké, oké, mondom, már csak ne tedd le!

-         Hallgatlak.

-         Csak azért hívtalak, hogy megkérdezzem, hogy hogy vagy?

-         Jól vagyok. – hazudtam miközben egy könnycseppet töröltem le a szemem sarkáról.

-         Ez biztos? A hangod nem ezt árulja el.

-         Csak arra voltál kíváncsi, hogy hogy vagyok, hát így vagyok, most már tudod. TELJESEN KI VAGYOK AKADVA, MERT OLIVÉR EGY KÉT SZAVAS ÜZENETET ÍRT, és FÉLEK, hogy SZAKÍT VELEM! SZERINTED, hogy VAGYOK, hogy ÉRZEM MAGAM? POCSÉKUL! – kiabáltam bele a telefonba.

-         Ne haragudj, nem tudtam. Azt hittem tök jól elvoltatok tegnap meg minden.

-         Én is valami ilyesmire számítottam, de nem. – zokogtam. – Én senkinek nem vagyok fontos.

-         Ez nem igaz, te is nagyon jól tudod. Ha meg Olivér, úgy dönt, hogy szakít veled, akkor ő fog rosszabbul járni. Egy szép, csinos, okos, értékes lányt veszített el.

-         Ez nem igaz.

-         De, az. Hidd el nekem!

-         Oké. Ne haragudj, de most már leteszlek.

-         Okés, menj csak nyugodtan! – mondta szelíden.

-         Köszönöm, hogy hívtál. Ne haragudj, hogy lekiabáltam a fejed, nem rád vagyok mérges.

-         Tudom, igazán nincs mit. Szia!

-         Szia!- tettem le a telefont.